Merre jár a nagyvilág,

Karöltve, hegyeken át

Élet s Halál, cimborák

Egy este így diskurál:

Remekművet alkottunk

Örülök, hogy maradtunk,

Megemelem kalapunk,

Mert nincsen nekünk urunk

Szólt derűsen a Halál,

S megkóstolta vérborát.

Emeli magzatpoharát

Az Élet, s hallatja szavát:

Derűm szintúgy végtelen,

Nekem sincsen istenem,

Úgy forgathatom kerekem,

Ahogy kerek fenekem

S felemeli kupáját

Így takarja mosolyát.

S kacag erre a Halál,

Csapkodja az asztalát,

Ezt a földet szeretem,

Nem kell használni kezem,

Minden ember emberem,

Hisz ölik, ami terem,

Tovább vedeli borát,

Föld termeli italát.

S élet ringatja haját,

S így csavarja a szavát:

De szintúgy én emberem,

Hisz tele a táncterem,

Így lehunyhatom szemem,

Este új élet terem,

Így kortyolja italát,

Élet issza magzatát.

A halál hallgatja szavát,

Ez nem kezdi ki vigyorát:

Te nem szegheted kedvem,

Fel sem emelem fejem,

Mert minden perc színterem,

Ember öli emberem.

Koccint Élet s halál,

Egyik sem mondja baját,

Már csak kupájuk zaját,

Hallja a két jó barát.

Tegyük össze két karunk,

Hisz nincs nekünk már bajunk,

A Föld a mi kis falunk,

Minden rendben, aludjunk.

Tovább jár a nagyvilág,

Mendegél hegyeken át,

Megoldják a Föld baját,

Így minden mehet tovább.