Merre jár a nagyvilág,
Karöltve, hegyeken át
Élet s Halál, cimborák
Egy este így diskurál:
Remekművet alkottunk
Örülök, hogy maradtunk,
Megemelem kalapunk,
Mert nincsen nekünk urunk
Szólt derűsen a Halál,
S megkóstolta vérborát.
Emeli magzatpoharát
Az Élet, s hallatja szavát:
Derűm szintúgy végtelen,
Nekem sincsen istenem,
Úgy forgathatom kerekem,
Ahogy kerek fenekem
S felemeli kupáját
Így takarja mosolyát.
S kacag erre a Halál,
Csapkodja az asztalát,
Ezt a földet szeretem,
Nem kell használni kezem,
Minden ember emberem,
Hisz ölik, ami terem,
Tovább vedeli borát,
Föld termeli italát.
S élet ringatja haját,
S így csavarja a szavát:
De szintúgy én emberem,
Hisz tele a táncterem,
Így lehunyhatom szemem,
Este új élet terem,
Így kortyolja italát,
Élet issza magzatát.
A halál hallgatja szavát,
Ez nem kezdi ki vigyorát:
Te nem szegheted kedvem,
Fel sem emelem fejem,
Mert minden perc színterem,
Ember öli emberem.
Koccint Élet s halál,
Egyik sem mondja baját,
Már csak kupájuk zaját,
Hallja a két jó barát.
Tegyük össze két karunk,
Hisz nincs nekünk már bajunk,
A Föld a mi kis falunk,
Minden rendben, aludjunk.
Tovább jár a nagyvilág,
Mendegél hegyeken át,
Megoldják a Föld baját,
Így minden mehet tovább.
