Szeretném, ha aszott kezem

Megmozdítaná épp eszem

S megrángatná azt a bizonyos

Csengőt, mi, mint égi ajándék

Szólna a földnek, hogy szoros

Itt lent a homokszemcsék

Között, s nehéz tartani fejem.

Szeretném, ha bomló belem

Még egyszer hajtaná eszem,

S érzeném, hogyha korog,

Vagy bántják süvítő szelek,

Így csak fejem morog,

Hogy cserbenhagytak a belek,

S nehéz tartani épp fejem.

Szeretném, hogy kihullott hajam

Újra szép kontyba fogjam,

S fésüljem, míg bársony

Puha lesz tapintása,

S, mint hajdan, büszke asszony

Módjára lépnék az utcára,

De nehéz tartani magam.

Szeretném, ha épp lenne lábam

Hogy újra a poros utakat járjam,

Hogy fussak, s táncoljak,

S ugorjak nagyokat,

Valakibe ismét karoljak

Súgjak szépséges szavakat,

Csak nehéz tartani magam.

De már nem csörgedezik vérem,

Nincs már vesém, s szívem

Csupán zörögnek csontjaim

S szemem is vakon néz

A súly alatt repednek bordáim

Nem tapint semmit a kéz

Nem tartom tovább fejem.