A félelemre hányva magasodsz
Sok élet utolsó nagy bástyája
Büszkén törsz felfelé, majd leomlasz
Kiizzadt, apró kezek munkája
Mégtöbb első, óriás határköve
Felépült, elkészült, egyszer ledől
Hatalmas nagy elmékből pattantál
Ódon kövekből, ódon munkából
És méreteddel nagy port kavartál
Rothadás szivárog szobáidból
Engem nézel rózsa szemeiddel
Felemelt, szeretett, majd szétesik
Egyszer én is, én is felmászok rád
Legmagasabb tornyodból kikiáltok
Onnan mondom meg nektek: gyávák
Vagytok, ha nem követtek, és ugrok
Repülök, szállok tőled, előled
Avatott, ünnepelt, most összedőlt
